Az enyhe megfázástól a daganatos megbetegedésekig minden testi tünet a lélek üzenetét hordozza. Ez a megállapítás mára már evidenciába hajló tény. De hogyan dekódolhatjuk a rejtett üzenetet  önmagunkban - mindenféle előképzettség nélkül - és hogyan találjuk meg a megfelelő utat a gyógyulás felé?

Figyeld meg szavaidat!

A szavak, amiket használsz –legfőképpen a gyakorta ismételt kifejezésmódjaid -  lelked üzeneteit hordozzák. Nem mindegy ugyanis, hogy hogyan fogalmazod meg mondandódat, mikor kifejezed gondolataidat. Hiszen gondolataidat érzelmeid nagy mértékben befolyásolhatják, érzelmeid pedig lelkivilágod megnyilvánulási formái. Ha például hallasz egy cikis történetet, reagálhatsz rá százféleképpen, mint pl.:  „Beszarás!” – Milyen helyzetekben támadnak emésztési problémáid?  „Hát ez haláli!”- Hogy állsz a halálfélelemmel? „Hihetetlen!”- Mi az, ami valóban hihetetlen számodra? „Azt a bánatos életbe!”  - Mi a legfőbb bánatod?…stb. Bárhogyan is fogalmazol, lelkiállapotod nyilvánul meg a külvilág felé.  A lényeg, hogy leggyakrabban használt szavaiddal önmagadat szólítod meg. Csak oda kell figyelned, hogy felismerd az üzenetet.

Szervek analógiája kontra szép magyar nyelv

Ha megbetegszel és keresed a lelki okot, mely testi tünetedre magyarázatod adna előfordulhat, hogy hiába olvasod el a pszichoszomatika szakirodalmát, nem találod az igazi összefüggéseket, ami rád vonatkozna.

A térd analógiáját például majdnem mindenki könnyen megfejti és skandálja, hogy „Gondolkodj el szépen az alázat témáján, drágaságom!” Ezeket az általánosításokat jobb egy kicsit lazábban venni.  Bölcsebben teszed, ha inkább megkeresed magadban, hogy a  „ térd” szót Te milyen összefüggésekben használod, hogy megtaláld a Te saját válaszodat. Pl.: Mi az ami „térdre kényszerít” vagy miben állsz „térdig”? A térd analógiájánál maradva az sem mindegy, hogy kinyújtani, vagy éppen behajlítani nem tudod azt. Feküdnöd kell emiatt, vagy éppen folyton mozgásban kell tartanod a térdedet, hogy fájdalmad enyhüljön. Ezért érdemes feltenned a következő kérdéseket magadnak: Miben akadályoz meg a betegségem és ugyanakkor mire kényszerít rá? Mit érek el ezzel az állapotommal? Milyen testhelyzetben és/vagy milyen körülmények között javul illetve rosszabbodik az állapotom?  Mikor fáj leginkább?

A többi szervre, szervrendszerre, testrészekre való tekintettel hasonlóképpen érdemes végigvinni a vizsgálódást. Ha a torkod fáj, mivel vagy „torkig”? Ha a gyomrod, mit nem tudsz „megemészteni”?...stb. Használd az anyanyelved szólásait, mondásait, de legfőképpen saját „elszólásaidon” és szóhasználatodon érdemes elmeditálgatnod.

A legnehezebb kérdés

 Felteheted magadnak a legkényesebb kérdést is, de csak ha fel vagy rá készülve és a válasszal nem generálsz magadban bűntudatot, hiszen nem az a cél: „Mire kényszerítem a környezetemet ezzel a betegséggel?” A válasz ugyanis változást kell előidézzen benned, nem pedig bűntudatot.  Változást abban az irányban, hogy meghozod magadért a helyes döntéseket és békén hagyod magad. Amikor ugyanis az ember beteg, a saját érzelmeivel harcol. A helyes döntés, hogy nem másokat akarsz megváltoztatni, nem másokat akarsz mozgósítani boldogságod reményében, hanem Te változtatsz.

Írd le megfigyeléseidet!

A fenti kérdésekre adott válaszaidban ott van lelked üzenete, amit érdemes leírni. Másként fogalmazunk írásban, mely a pszichés feldolgozások alatt kimondhatatlanul sokat segíthet. Ha látod a szavakat, amiket leírtál, a mögötte lévő tartalmat is könnyebben megláthatod. Ha megláttad, már csak rajtad múlik… és megint csak rajtad múlik.

Kommunikáció és egészség

A beteg embernek megbocsátják betegségét és nem róják fel a számlájára, hogy már megint lóg a munkából. Pedig tulajdonképpen elfáradt és semmi kedve bemenni dolgozni, elege van… stb.  A beteg gyerekre nem haragszunk, hiszen beteg szegény. Pedig tulajdonképpen baja van az óvó nénivel, a barátaival, otthon akar maradni anyával, aki túl sokat dolgozik…stb.

A legtöbb betegség kommunikációs problémákra vezethető vissza. Sokszor nem kommunikáljuk a külvilág felé valódi érzelmeinket, nehogy elveszítsük azokat, akikre talán nincs is szükségünk. Legalábbis abban a formában nincs, amilyen –félelmeink által generált- képet alkottunk róluk. Feltételezzük, hogy megvonják tőlünk a szeretetet és így kicsúszik lábunk alól a biztonságos talaj. Félelmeink által vezérelve úgy hisszük, hogy a másoknak való megfelelés vezet a biztonsághoz és szeretethez. Máris feltételhez kötjük szerethetőségünket és az ördögi kör kezdetét veszi.  A kommunikáció helyett a betegséget választjuk alibiként.  És aztán…? Aztán az évek alatt szépen elfogy az energiánk, hacsak nem döntünk másként.