A tudattalan berkeiben felhalmozódott érzelmek számos módon kerülnek időről-időre napvilágra, ezzel hívván fel a figyelmet tudatosításuk fontosságára. Ezek az érzelmek előtörnek álmainkban, kreativitásunkban, művészetünkben, hanghordozásunkban, szóhasználatunkban, értelmetlennek tűnő cselekedeteinkben és nem utolsó sorban betegségeinkben.

Fejfájásra, fogfájásra, székrekedésre-  és még hosszan folytathatnánk a sort – rengetegen bekapkodják a meghirdetett (mellékhatásoktól nem éppen mentes) kemikáliákat. Akut esetekben  -jobb híján- tűzoltásként még érthető is a gyógyszerek használata. Ebben az esetben viszont érdemesebb a lelki és tudatos szinten is gyógyító homeopátia segítségét igénybe venni. Szubakut, azaz visszatérő tüneteknél azonban felelősségteljesebben érdemes eljárni.

Ha az újra és újra visszatérő problémákat gyógyszeresen elkezelgetik, azzal szó szerint gátat szabnak a lélek hangjának megnyilvánulása előtt. A tudattalanban maradó vágyak új utakat keresnek és addig döngetik a test kapuit, míg végre elérhetik céljukat. Sajnos ilyenkor már sok esetben későn érkezik a lelki diagnózis. A betegség ugyanis felülről lefelé és kívülről befelé terjed. Így vezethet a bőrbetegség a tüdő megbetegedéseihez, a mell daganatos elváltozásai pedig így terjedhetnek át a csontokra.

Furcsán hangzik ugyan, de kell évente egy-két akut megbetegedés ahhoz, hogy az ember egyensúlyban maradhasson. Ilyenkor kiengedhetjük a gőzt, kizárhatjuk a külvilágot úgy, hogy senki nem fog neheztelni ránk. Ha túlságosan erősnek látszik az immunrendszer, azaz éveken át nem jelentkezik semmilyen tünet, ott az esetek többségében vihar előtti csend folytán krónikus megbetegedés van készülőben. Ebben az esetben olyannyira erősen jelentkezik az önérvényesítés kényszeres elnyomása, hogy kialakulhat a szervezetben az érzelmek által generált polgárháború, egy autoimmun megbetegedés, melynek során a szervezet saját képleteket támad. Mire jó ez?

Miért nem tudja sok ember érvényesíteni akaratát? Miért kell a betegségnek jelen lennie az ember életében? A válasz viszonylag egyszerű. A betegségre szükség van a fejlődéshez. A fejlődés pedig nem más, mint önmagunk szeretetének megtanulása, ez a lecke pedig az elfogadásból ered.  Aki szereti önmagát, nem harcol magával. A betegség ugyanis egy belső harc eredménye.

Sokan úgy gondolhatják, hogy betegségük a külvilág támadásaiból fakad. Megkönnyíti ugyanakkor e tévhit eloszlatását az a tény, hogy a külvilágot önmagunk érzelmein keresztül észleljük. Ergo, az adott lelkiállapot adott visszajelzéseket vonz. Az ember hatalma érzelmei uralásában rejlik.

Kérdezhetik most szintúgy sokan, hogy miért nem sikerül számos alkalommal ezt az állapotot elérni? Mert a tudattalan harcok sokszor csak érzékeny pontjainkon mutatkoznak meg. Érdemes megfigyelni magunkat, hogy milyen helyzetekben reagálunk érzékenyen, ott van a harc is. Ha megtaláltuk az érzékeny pontot, az adott konfliktust fölöslegessé téve állhat helyre a belső harmónia. Ez egy nagyon mély koncentrációt és odafigyelést igénylő belső munka, melyet egy csoportos pszichoszomatius állítás vagy egy egyéni konzultáció nagymértékben elősegíthet.

www.dardaiviktoria.hu